csak egy blog

..megszokásból rugdalod, magad elé az álmokat...

2011 December 30. 19:19

Viszlát 2011.!

Nos hát akkor most szokásomhoz híven jöjjön az évem "rövid" kis összefoglalója.. Jó olvasgatást :D

~Próbáltam nagy terveket megvalósítani, az álmaimat elérhetővé tenni, volt, hogy sodródtam az árral, volt, hogy a saját fejem után mentem. Volt, hogy az életem a sötét oldaláról néztem, de voltak örömteli pillanatok is :) Sokszor hagytam, hogy leperegjen rólam minden, de előfordult, hogy néhány dolog a padlóra küldött.
Futottam elérhetetlen "szerelem" után, írtam néhány verset. Volt, hogy utáltam az osztályomat, amiből elment az akkori egyik legjobb barátnőm.. Túl voltam a 100.bejegyzésemen :D, lett egy sztk szemüvegem, egy csodálatos kék köldök pc-m. Szakaszvizsgáztam, és előtte rengeteget tanultam, de közben csodálatos napokat éltem át egy fiúval :) Majd megcsaltak, de megbocsátottam, később mégis vége lett. Voltam kapcsolat koncerten, nyaraltam a Balcsin, voltam Egerben, és ez megerősített egy barátságot is (ami mostanra elveszni látszik..) Kiadták a legújabb All Time Low albumot, vörös lett a hajam, meghalt Amy Winehouse (bár hát ez nem éppen ide tartozik :'D), volt szerencsém megismerni egy csomó embert, pl. a kis OLI SYKES-ot :D, szenvedtem attól, hogy nehezen tudok felejteni, bántottam meg jó pár embert.. változott a viszonyom anyuval, mostanra nincs olyan dolgom, amiről ne tudna ♥. Bátran merek tőle tanácsot kérni, elmondani neki bármit. Voltak itt óriási viszályok, hülye emberek, akiktől megmentett a sors, és mára már nem bánom. Éreztem úgy, hogy egy fontos emberrel eléggé megromlott a kapcsolatom.. Újítottam a blog megjelenésén:D Sokszor próbáltam kitörni a szürke hétköznapokból, reménytelenül. Elkezdtem faktra járni, keményen belevetettem magam a tizenegyedik évembe. Anyukám újra főiskolás lett, és ezáltal megismertem Kecskemétet. Túléletem egy 11.11.11 11:11-es Világvégét, voltam Bécsben, a Madame Tussaud's panoptikumban, illetve a Rattlesnake-ben, ahonnan szereztem egy írtóózatosan jó és nagy All Time Low posztert :) Kaptam új telefont, ittam forralt bort, sétáltam a hóesésben, jártam a vásárokat, küszködtem az önbizalmammal, beteg voltam, veszekedtem emberekkel, sírtam és volt, hogy megbántam, amit tettem. Igen. Voltak jó és nagyon nagyon rossz napjaim ismét.. dehát milyen egyhangú lenne egy év ezek nélkül?:) Összefoglalva. Nem 2011 volt az én évem, de ha jobban belegondolok, kellemes volt, a végére már egészen beleszerettem, és soha, soha nem fogom elfelejteni. Még ha csak az a május körüli idő is volt az egyetlen jó benne, ami emlékezésre-méltó :D

És hogy mi van velem most?
Köszönöm jól vagyok, alakul/alakítom kicsiny kis életem, és próbálok minél jobban kitörni a kiszabott keretből : D

A Skorpiók 2012-es horoszkópja a régi megszokások elhagyását és az újfajta dolgok kipróbálását jelzi, ami jó hír a Skorpiók számára, akik nem szeretik a hosszú távú egyhangúságot. Legyen szó egy új munkahelyről, családi projektről vagy szabadidős tevékenységekről, ez a változás mindenképp az előnyödre válik. Az elmúlt év negatív hatásai jelentősen enyhülnek ebben az évben, új remények és új kezdetek történnek a munkáidban és kapcsolataidban egyaránt. Egészségedre se lehet panaszod az év nagy részében, így rendelkezel azzal az energiával és életerővel, ami az ambiciózus terveid véghezviteléhez szükségesek. 2012-ben sok új barátot is szerezhetsz, azonban érdemes alaposan megválogatnod, hogy kiket engedsz igazán közel magadhoz.
A Mars és az Uránusz jelentős hatást gyakorol az erőnlétedre, aminek köszönhetően sokkal energikusabb és optimistább vagy a megszokottnál. Az anyagcseréd kiválóan működik mindaddig, amíg kontrollálod az étrendedet, és nem esel túlzásokba még az ünnepi alkalmakkor sem. Ebben az évben kellő elszántsággal rendelkezel ahhoz, hogy abbahagyd a kifogások keresését, és belekezd egy egészségtudatosabb életvitelbe.

2011 December 29. 12:14

Este

Én alapjáraton szeretek alvás előtt az ágyban gondolkozni és álmodozni, de azt hiszem szüneteltetni kéne a tegnapiak után :O Órákon keresztül kattogott az agyam, gondolkoztam, annyi minden volt a fejemben.. képtelen voltam elaludni. Annyi ember, annyi helyzet, egy csomó érzelem és fúú. Úgy érzem, le kéne szoknom a 'Mi lenne, ha..' kezdetű gondolatokról, és tényleg csak a jelent élni...


Ez iszonyatosan tetszik :)
Egy ilyet a hátamra?! :D

2011 December 24. 20:59

Merry Christmas, kiss my ass

Gyerekek, a mai órán állatokat fogunk átváltoztatni talpas pohárrá!
Egy, kettő, három. Feraverto.

Lila plüss köntööööös ♥

Boldog Karácsonyt, ma mindenkit szeretek!
kivéve, akit utálok.

2011 December 18. 21:38

Utálom

mennyire könnyen és gyorsan lehet a nagyon jóból nagyon rossz.. de miért is ne :)

2011 December 18. 09:45

Wien

Tegnap Bécsben voltaaaam.♥
Délelőtt elmentünk a Madame Tussaud's panoptikumba, ami ismételten nagyon jó volt :) Igaz, nem akkora, mint a londoni, viszont nagy szerencsénkre a Prater mellett van, szóval nem csak a múzeumba mentünk be, hanem felültünk egy körhintára is *-* Nagyon jó lett volna ott maradni, dehát hideg volt igazából a vidámparkozáshoz, szóval elég volt ennyi is :D


Itt épp próbálom MEGHARAPNI Robert Pattinsont, de mivel ilyen rohadt magas, nem értem el a nyakát, csak a.. vállát :'D Na mindegy. Amúgy utálom őt, fúj.

A panoptikum után a bécsi vásárba mentünk, vagyis ott rakott le a busz. Volt egy pár szabad óránk, amikor arra mentünk, amerre csak szerettünk volna. Vásár, sétáló utca, bármi... Mi konkrétan a vásárba be sem mentünk, mivel rengetegen voltak, amúgy sem azért mentem Bécsbe, vásár az itthon is van, tele hülye emberekkel :D A sétáló utcában nézelődtünk, majd letértünk kicsit onnan, bementünk egy mellékutcába, és hihetetlen boltot találtunk :O Eleve a kirakat tele volt Drop Dead cuccokkal, supermanes pólóval, zenekarok posztereivel. BE KELLETT MENNÜNK. Ahogy ott nézelődtünk, megszólalt a rádióból (vagyis hát a zenelejátszóból) a Dear Maria akusztikus változata, én ott kész voltam :D... Elkezdtük nézni a zenekaros pólókat, hát volt ott minden. Bring me the Horizon, Avenged Sevenfold, A day to remember, 30 second to Mars, ALL TIME LOW. Igen.. és ezeket mind a kezemben fogtam, és majd elájultam *-* Nem vettem meg az alltimelow-s pólót, mert férfi méretben volt csak és L-ben, szóval 2x akkora volt, mint én, ráadásul elég drága, 19euró... :( De volt még egy csomó DD cucc, egy csomó szörnyes pulcsi, póló.. voltak táskák, kiegészítők, cipők, pengetők, kitűzők, szóval egyszerűen MINDEN, ami rock, punk, metal, hard core whaaa : D Rattlesnake *-* Jövőre visszamegyünk több pénzzel mindenképpen, és bevásárolunk! : D Ráadásul az eladófiú, aki kiszolgált, rohadt jól nézett ki, úristen *-* vasalt haja volt, gyönyörű kék szemei, és mind a két karja tele volt tetoválva *-* Ott mindjárt feleségül mentem volna hozzá *-* :'D Na jó, elég sokat írtam már, de még mindig annak a boltnak a hatása alatt vagyok :D Ja és persze nem jöttem ki üres kézzel onnan : ) ...


VETTEM EGY HATALMAS ALL TIME LOW POSZTERT *____*
Igazából nem poszter, ez inkább plakát, bár a képen nem igazán látszik, hogy valójában mekkora... 8euró volt, egyszerűen nem tudtam ott hagyni :D Nagyon boldog vagyok. Nagyon, NAGYON.

2011 December 15. 19:31

Imádom

..az új telefonomat.♥ *-*

2011 December 11. 20:40

Karácsonyi vásár

Ezt a hétvégémet a karácsonyi vásár forgatagában töltöttem, ugyanis kint voltam szombat délután és este, illetve ma (vasárnap) délelőtt és délután:D Őszintén szólva nagyon hangulatos, finom illatok vannak, és nagyon aranyos dolgok, igazi karácsonyi fíling meg minden, DE. Kibaszott sok ember, hatalmas tömeg, mindenki lök félre mindenkit, tolongás, és rohadt drága minden:D Vettünk forralt bort 600Ft-ért 3decit, míg a Corvin-közben 70Ft/deci... na az a nem mindegy... XD Mindegy. Ezt leszámítva amúgy csodálatos az egész város, főleg este, imádtam sétálni a Duna parton, láttam égősorral feldíszített villamost és wááh *-* Le is fényképeztem, de nem volt kedvem feltölteni a telefonomról :D Ja igen. Ha minden igaz, holnap kapok új telefont, de lehet, hogy csak kedden... mindegy. Hé HTC készülj, az enyém leszel :'D Eredetileg nem ezt néztem ki, hanem Sony Ericssont, de az túl drága, szóval marad ez, de nem baj, ez is jóó :3 Amúgy szombaton még a hajam is be lett festve, szóval most teljes bódottááá van.♥ Meg vettem egy annyira jó pulcsit, hogy gyiháá^^ Ja és most fejeztem be a filozófia beadandómat, és kurva büszke vagyok magamra, mert nagyon jól sikerült, fakyea :d

JÓ ÉJSZAKÁTOT.

2011 December 8. 15:29

Kital-álom



Na ez már zene Fluortól : ) Végre...
Pont pont pont hangulat... ^^

2011 December 7. 20:43

Joulupukki

Tegnap volt Mikulás, boldog Mikulást utólag is *-*! :DD

Én rénszarvas voltam, felvettem a kis 100Ft-os Tesco-s aggancsomat xD aztán abban voltam egész nap :D vagyis suliidőben...

...mert aztán este színházba mentünk, oda nem vittem magammal :'D Egy 500Ft-os darabot néztünk meg, és hát elég jó volt :D Ennyit simán megért, nekem tetszett. Egyetlen bajom volt.. vagyis kettő. Az egyik, hogy a székek irtózatosan kényelmetlenek voltak, és ha mozogtál bennük, rohadtul nyikorogtak xD A másik pedig, hogy előttem ülő nő feje hát szépen kitakarta a színpadot :'D De segáz megoldottam, csak hát nem volt túl kényelmes. Mindegy.

Áprilisban Silverstein koncert *-*!

2011 December 4. 11:17