2012 January 21. 18:45
A hétfőt leszámítva ezen a héten itthon voltam. Kedden voltam orvosnál, és kiírt egész hétre. Nagyszerű. Igazából csak egy angol témazáróról, és egy földrajz szintfelmérőről maradtam le, ami lényegesebb. Meg persze a félévi értesítőmről, de azt nagyjából úgyis tudom (4.42 az átlagom, ha minden igaz :)). Iszonyatosan köhögök, alig tudok tőle aludni. Az orrfújásról nem is beszélve, meg hogy néha nem kapok levegőt.. bár már azért gyógyulgatok, hála az undorító ízű gyógyszereknek. Egész héten feküdtem, filmeztem, aludtam, ettem. Nagyjából így néztek ki a napjaim. Aztán tegnap meglátogatott a barátom, és itt volt pár órát (mivel a héten nem tudtunk találkozni, még a hétvégén sem, mert náluk van valami rokonuk Amerikából). Úgy örültem, hogy lejött picit, különben úgyis egyedül lettem volna megint. Köszönöm, szeretlek nagyon :)♥
Ma reggel úgy keltem fel, hogy kezdek jobban lenni, bár még azért elég szar hangom van, és még mindig köhögök, de legalább már nem fáj annyira a torkom. Délelőtt elmentünk ágyat venni nekem :) Végre. Ezt a napot is megéltem :D Új ágy. Nekem?! Eddig csak az a 90cm széles kis izé volt, ami már vagy négyszer leszakadt, mióta megvan :D Az én súlyomhoz hozzászokott (kivéve, mikor egyszer ráálltam), de mást nem igazán bírt el magán... Ettől függetlenül kényelmes volt (habár a szivacsot benne ideje lett volna kicserélni már), de így ez a probléma is megoldódott :) Szóval visszatérve. Egy sarokkanapét kaptam, amit ha kinyitunk összesen 140cm széles. Szóval ezen már azt hiszem nem lesz gond elférni akár 2 embernek sem :D Mellesleg nagyon jól néz ki, van hozzá ajándék 3óriási párna, ágyneműtartó. Minden, ami csak kell :D Köszönöm anyu és apu! *-*
Mellesleg. Ma, amikor mentünk ágyat venni, az autóban én szokásomhoz híven zenét hallgattam, és néztem ki a fejemből (meg az ablakon), és elgondolkoztam egy picit. Arra jutottam, hogy mennyi ember nemhogy eltűnt, kicserélődött az életemben.! Egy ember, akivel néha összefutok az utcán. Egy barát, akivel bár nem találkozom sokat - mert messze lakik -, de szinte mindennap beszélek. Egy fiú, akivel sokat tudok msn-en beszélgetni. Vagy a fiú, aki a barátom. Nagyon kevés az a pár ember, akivel olyan maradt a kapcsolatom, mint régen. Régen kevesebb ember volt nekem, de velük nagyon szoros volt a barátságom. Most többen vannak, de több a 'haver' (csak nem szeretem használni ezt a szót), mint az igaz barát. Na mindegy, erről lehetne még filozofálgatni, de nem fogok :D
Hozzászólás
Az oldalon csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólásokat.
Kérjük jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tag, akkor regisztrálj!