Csak egy blog.. http://gondolataim.blogger.hu ,,Egy kis pillagót kergetek, mióta csak élek, s soha nem figyelek, mikor hova lépek,ő pedig csak csendben messze elrepül,s néha-néha a távolban újra előkerül, tudom, úgyse lesz az enyém, mégis szaladok,de az évek során egyre lassabban haladok,a körülvevő emberek, csak néznek rám bután,én pedig csak futok..futok az álmaim után…” hu Vizsgaeredmények http://gondolataim.blogger.hu/2012/05/16/vizsgaeredmenyek Nos. Úgy tűnik, kihírdették az eredményeket a szakaszvizsgákkal kapcsolatban... ^^
A földrajz volt az első, amit megkaptam még előző héten. Tudtam, hogy jobban is sikerülhetett volna, én az irodalomra koncentráltam inkább, mert földrajzom már nincs, ez a jegy, amit megkaptam már csak a bizim végébe lesz beleírva egy kis jegyzetként :D Mindent összevetve 4es lett. Azt mondta, az én szóbelim volt az egyik legjobb (40/37), de az írásbelin kevésbé remekeltem, így jött össze a 82%-om.. :) Ami valljuk be, azért nem rossz, sőt. Ez érettségin már 5ösnek számít, mert ott 80%-tól jeles, míg szakaszvizsgán feljebb tolták a százalékhatárt 86%-ra... Sebaj. Meg vagyok elégedve! :)
Az irodalom szakaszvizsgámat ma hirdették ki, pont nem voltam bent, mert ma volt az érettségi :D (további részletek később) Szerencsére egy barátnőm odafigyelt és aztán sms-ben megírta az eredményem, idézem: "38 szóbeli, 52 írásbeli, 90% 5ös!:)" HÍÍÍÍ. Úgy örültem, úgy örültem! *-* Szerintem ezt nem is kell ragozni :D:D

És hát a mai érettségi.. a lényeg, hogy túl vagyunk rajta.. :'D Nem amúgy, nem sikerült borzalmasan szarul! Az I.feladatsorra 20percünk volt, atlaszt nem használhattunk, 3feladat, kizárólag csak topográfia, ahogy ez lenni szokott :) Ezek még azok a feladatok, amiket közvetlen utána le tudok ellenőrizni térképről.. nos nem basztam el annyira, maximum 25 pontot lehetett benne elérni, én egy helyen hibáztam (úgy, hogy a Vértes volt a helyes válasz, én be is írtam, majd az utolsó percekben kihúztam és beírtam helyette, hogy VELENCEI-HG..ajh), de attól még 24pont megvan:D.. A II.feladatsorról már nem tudok ilyen konkrét dolgokat nyilatkozni, egyelőre fogalmam sincs.. már várom, hogy felrakják netre a javítási útmutatót, és amint lehet, lecsekkolom a helyes válaszokat! :D Egyébként vegyesen voltak könnyű és nehéz feladatok egyaránt (szerintem)

Na de a lényeg, hogy túl vagyok az érettségi írásbeli részén, meg a szakaszvizsgáimon és most végre annyi hosszú idő után kicsit megpihenhetek, és nem kell a hétvégéimet bezárkózva a könyveim és jegyzeteim társaságában töltenem! ^^ (bár nem mondom, azért megérte ez a sok hét önkínzás és önsanyargatás... :D)


Óh, itt még nagy-nagy érettségi lázban égtem... ^^ :D

]]>
Wed, 16 May 2012 20:58:10 +0200 14760_60276
Vasárnapi gondolatok http://gondolataim.blogger.hu/2012/05/13/vasarnapi-gondolatok Olyan furcsa érzés fogott el.

(Nem kéne bejegyzést csinálnom egy mondat miatt.. hopp, már kettő!)

De komolyan, olvastam valamit (valamiket) és eszembe jutott egy hülye ötlet.. de aztán lemondtam róla, csak most úgy bennem van egy érzés (és egy ember).

]]>
Sun, 13 May 2012 17:23:18 +0200 14760_60248
Az első közös *-* http://gondolataim.blogger.hu/2012/05/11/az-elso-kozos A - talán - első összeveszést követő első közös képünk *-*


Szeretlek te kis majom *_* ♥♥

]]>
Fri, 11 May 2012 20:16:35 +0200 14760_60211
Roses are red, violets are blue.. http://gondolataim.blogger.hu/2012/05/08/roses-are-red-violets-are-blue - Why did Sara fall off the swing?
- I don't know.. why?
- She had no arms.
- ...
- Knock, knock.
- Who's there?
- Not Sara.

I'll burn in hell, but it' funny :DDD

Egyébként meg jó kedvem van, nagyon is :) Bár ezt lehet, le kéne kopogni.. (knock, knock.. who's there?:'D..)
Véget értek a szakaszvizsgáim. Szerdán volt az irodalom szóbeli, bementem, vártam, behívtak, kihúztam (Balassi Bálintot), kidolgoztam, kihívtak, lefeleltem, megdicsért, tanácsokat adott a későbbiekhez, elköszöntem, kijöttem, átbeszéltem a többiekkel, hazajöttem. ÖTÖS. Na jó nem.. de azért az tény, hogy nem sikerült valami szarul! :D
Csütörtök: földrajz szóbeli. Őszintén szólva, az irodalomra többet készültem, de ettől már fele annyira sem féltem.. hozzászoktam előző nap:D Bementem, vártam, behívtak, húztam tételt (Mezőgazdaság, azon belül is a fejlődő országok mezőgazdasága), EZAZ. Talán az egyetlen tétel volt, amit szívesen kihúztam:'D Na jó nem, talán a folyók felszínformálása vagy a városi szerepkörök is legalább ilyen jó lett volna.. leültem, kidolgoztam, odahívott, lefeleltem, kérdezgetett, válaszolgattam, köszöntem, kijöttem, ÖTÖS. Se.. de azért ez sem volt olyan rossz! :'D
Szombaton írásbeli. Mindkét tantárgyból. Földrajzzal kezdtem.. voltak nehezebb és jóóval könnyebb feladatok (pl. párosítsd a fogalmakat: fizetőeszköz = pénz.. woooowowowoo..you don't say??:'D) Ettől függetlenül azt hiszem, néhány feladatot elbasztam ._.
Irodalom írásbeli rögtön a föcit követő 15perces szünet után - hát hát. egyetlen egy feladat, 120perc, választhatsz: összehasonlító verselemzés I.Berzsenyi és vmi ismeretlen költő, II. Arany és Tóth Árpád vaaagy a III. Érvelés: miért olyan felkapott téma (nemígyvoltmegfogalmazva) a szerelem a költészetben még a mai napig is..? OKKÉJ. Challenge accepted. III. feladat kiválasztva. 120percen keresztül csak írtamírtamírtam. 60percig a piszkozatot, azután a rendes változatot, majd a maradék 3-4percben egy gyors lezárást. Fúúú.. fogalmam sincs, jó lesz-e! Bár elég jókat írtam, REMÉLEM. A Bibliától egészen Ady-ig kb. az összes költő összes szerelmes költeményére kitértem, persze csak azokéra, akiket megtanultam szóbelire :'D legyen már haszna annak a maradék 14tételnek, amit nem húztam ki! Meglátjuk!
Konkrét értékelést, illetve az osztályzatot majd a javítás után fogok tudni! Talán még ezen a héten...

Szóóval már csak a földrajz érettségi van hátra a jövőhéten, aztán június közepén egy szóbeli és VÉGE! *.*

És már annyira, de annyira rég láttam Őt! ♥ Mert sajnos nagyon sokat kellett tanulnom és amikor végre jó lett volna nekem, akkor ő volt elfoglalt... :( De tegnap végre találkoztunk és ott aludtam nála.. akkora feltöltődést adott nekem, hogy újra láthattam!! *-*♥

]]>
Tue, 08 May 2012 16:02:59 +0200 14760_60188
MÁJUS legyél jó hozzám! http://gondolataim.blogger.hu/2012/05/01/majus-legyel-jo-hozzam Holnaptól belecsapunk a lecsóba! Hát eljött az év legkevésbé várt hónapja is.. :'D Szakaszvizsgák, érettségi, szóbelik és írásbelik. FUCK YEA...

Egy kalappal magamnak és minden bajtársamnak, holnaptól nekiugrunk! 
szerda: irodalom szóbeli szakazsvizsga,
csütörtök: földrajz szóbeli szakaszvizsga,
szombat: irodalom + földrajz írásbeli szakaszvizsga,
május 16: földrajz írásbeli érettségi,
június közepe: földrajz szóbeli érettségi.

Tádámm.

De legalább itt a jó idő, a kánikula; 4nap szünet.. amit persze tanulással töltöttem.. no sebaj! Nyáron ünneplés van/lesz.. ha jól sikerült azért, ha szarul, akkor meg azért... :'D

]]>
Tue, 01 May 2012 18:45:37 +0200 14760_60110
Magány http://gondolataim.blogger.hu/2012/04/24/magany

So true. Mennyiszer átéltem én ezt...


..és ezt pedig mára :'D

 

]]>
Tue, 24 Apr 2012 21:28:00 +0200 14760_60059
Boldog nyuszit! http://gondolataim.blogger.hu/2012/04/09/boldog-nyuszit Sok csokit, sok locsolót, tojást és mindenféle jót! :D:D

]]>
Mon, 09 Apr 2012 09:50:31 +0200 14760_59937
Tavaszi szünet http://gondolataim.blogger.hu/2012/04/06/tavaszi-szunet Azt hiszem, egy ideje elhanyagolom a blogomat :/ Dehát mit tegyek, nem igazán van időm gépezni.. Mostanában a napjaimat a tanulás vagy a barátom teszi ki :) (vagy pusztán lustaságomból adódóan nem kapcsolom be a gépet, de ez nem hangzik olyan jól.. :D) Szóval igen. Készülök a szakaszvizsgára, a földrajz érettségimre, suliba járok, főzök/sütögetek és mindemellett törődöm a magánéletemmel, ápolgatom szerény kis kapcsolatunkat immár több, mint 3hónapja... ^^
Valószínűleg a szünetben is ezt fogom tenni, de azért boldog húsvétot kívánok mindenkinek! Jó sok tojást, meg csokinyuszit.. vagy igazi nyuszit, amit nekem nem engednek sajnos ;( Pedig olyan cuki lenne, itt ugrálna a szobámban, odakakilna mindenhova! :'D Neem, de tényleg. Egyik nagy vágyam már régóta egy lógófülű törpenyuszi :( Vagy egy kiscica! De anyu még ezt sem engedi, szerinte bőven elég ez a 4 is.. de nekem viszont annyira hiányzik egy kis szőrpamacs a kezembe *-* Hát úgy tűnik, erre még várnom kell... :(

]]>
Fri, 06 Apr 2012 14:41:02 +0200 14760_59915
Hosszú hétvége.. http://gondolataim.blogger.hu/2012/03/20/hosszu-hetvege ..ami nem is volt olyan hosszú. Hamar eltelt, de legalább tartalmasan. És szerencsére nem egyedül :) Hanem a mankós barátommal :D Áhh.. szegényke ráesett a lábára, és be van gipszelve.. tanulja a járást.. egy lábon! De holnap - ha minden igaz - már leveszik róla, ugyanis nem tört el neki :) 
Megismerkedtem a nővérével és a mamájával is. Aranyosak és a mamája nagyon finomakat süt! *-* 
Amúgy nem tudom, mit írhatnék még a hétvégéről. Jó volt, egy pár dolgot leszámítva :) De még itthon is voltam, és sütöttem csokis pereceket, meg csináltam szecsuánit rizzsel ebédre :D Utóbbi receptjét még be kéne írnom majd a szakácskodós bloGomba... hihi. gomba. Na jó, lehet picit fáradt vagyok. :'D


Ezzel a képpel zárnám is a bejegyzést.. olyan aranyos szerintem :D:D

]]>
Tue, 20 Mar 2012 17:16:31 +0100 14760_59744
Seholsincs http://gondolataim.blogger.hu/2012/03/10/seholsincs Kicsi helyzetjelentés. 
Kedden volt apukám szülinapja. Suli után siettem haza, mert anyu "bulit" rendezett neki.. amit sajnos apu idő előtt kiszimatolt, így már nem volt nagy meglepetés ;( De összejött a szűk család, volt torta, ajándék, minden :) Még én is kaptam egy virágot nővérem barátjától nőnapra :D
A héten volt egy kisebb botrány is, ugyanis az örök szerelmespárunk úgy tűnt, szakítani fog, de végül kibékültek. A részletekbe ne menjünk bele, én nem igazán értek egyet egyes dolgokkal ._. (Ha engem leribancozna, közölné, hogy utál. tuti kidobnám)
Rita tetoválást csináltatott, és most annyira, de annyira irigylem őt *-* Már elég régóta tervezgetjük, mindkettőnknek nagyon tetszett ez az egész tetoválósdi, erre ő meg is valósította :( Na de majd nyáron én is! :)
Vettem megint vörös hajfestéket, majd elgondolkoztam és rájöttem, hogy kicsit kezdem unni. Szóval valószínűleg utoljára lett ilyen színű a hajam :D Ahogy jön a jó idő, szeretnék kicsivel sötétebbet, nyárra pedig megpróbálom befesteni olyanra, amilyen az eredeti (vagy legalább is hasonló) ^^.
A nőnap eltelt, nem volt semmi lényeges benne, bár kicsit sajnáltam, hogy nem kaptam virágot :( (leszámatva a már említett nővérem barátjától kapottat, de az cserepes, másrészt pedig már kedden megkaptam, szóval nem vihettem ide-oda, hogy lássák: nekem is van! :'D)
Tegnap felmásztunk a Citadellára! *-* Olyan gyönyörűséges onnan a kilátás, mindjárt meg is mutatom! És pont jó idő volt, szóval minden jó volt, úgyhogy egy újabb szerelmetes napot tölthettünk együtt :3


És egy kis trollkodás a New Yorkerben :

]]>
Sat, 10 Mar 2012 18:43:39 +0100 14760_59657